Bocsáss meg! Mert hát most úgy hiányzol! (Igazából nem tudom, mit és miért írok, csak jobb, mintha sírnék, pedig ha ketten lennénk egy szobában egy pillanatra - vagy egy órára -, most a karjaid közt kuporognék és sírnék. Megnyílnék? Talán.) Ezt most így nem tudom. Csak így fáj, hogy nem tudom, hogy áll a világ körülöttünk. Megvakultam, amikor a nyakadhoz bújtam, és hogy megnyugtassalak csókot súgtam rád. Szeretném, hogy hozzám bújj! Szeretnék a karjaid közt bujkálni, mert túl sok az árnyék, ami körülöttünk van.
Borzasztóan félek. Rettegek, hogy rossz ember vagyok, vagy valamit elrontok, vagy a világ rúgja fel saját rendjét és tartok tőle, hogy én ehhez kevés vagyok. Hogy összeroppanok az elvárások gyűrűdző tömege alatt. Hogy barátok, tanárok vagy a család mit szól. Hogy nem látják, amit én látok és érzek. Félek, hogy fel fogom adni, hogy összetörlek (miközben imádlak), mert körülöttünk azok az árnyak a nyakamba kúsznak és fojtogatnak.
Hiányzik valami. A barátaim, meg a béke, de annyira kettős a világ! Te adod a megnyugvást, s mégis miattunk kavarog a tenger és háborog. 
Nem tudom. Bocsáss meg!
Ölelj át!

Rossz kedvem van…

hányinger, izomfájdalom…

Kedves Kristóf és Kristóf!

Rég írtam már. Bocsánat. Elengedtelek és egy picit el is felejtettelek. De nem nagyon, ne félj! Figyellek ám, nem menekülsz! Nyugi, csak viccelek.

Szóval… most mégis írok, mert szeretném, hogy tudd, hogy hm… nem tudom hogyan is kéne kifejeznem ezt. Általában az emberek erre szokták azt mondani, hogy boldogok, de tudod, én nem így látom a boldogságot.
Most olyan kiegyensúlyozott és nyugodt vagyok. Békésen és kipihenten tekintek a dolgok elé, mert most megváltozott a levegő összetétele. A szobámat beborítja az illata, a bőrömet pedig érintésének emléke simogatja. Holnap megint találkozunk és… Folyton a szemem előtt lebeg az a két csillogó kék szem, az a huncut mosoly, az a békés arckifejezés…

Még nem tudom, hogy lesz a továbbiakban, de tudod mit?! Most nem is érdekel! Érted?
Nem aggódom, nem tervezek, nem számít!!! A kontrolmániás őrült barátod végre elengedte magát és csak mosolyog! Melletted ez nem valósulhatott meg. De most mellette igen, és ez annyi, de annyi sok örömmel tölt el!!!

Remélem Veled is minden rendjén van! :)

Baráti üdvözlettel,

Kata 

Tudod te, hány éjszakán
zokogtam érted ágyba fúlva,
térdeltem, álltam, félve rúgtam,
hogy fájdalmam ne éljem át?

Tudod te, hány éjszakán
ordítva súgtam fel az égbe,
tomboltam, békén vágytam érted,
és elhittem, hogy egyszer még talán…

Tudod te, hány éjszakán
tűrtem én, gyáva megrögzött létem,
harcoltam béklyók tengerében?
Tudod? Azt hiszed, hogy még, ha fájt,

Tudod, hogy hány éjszakán
ültem, mint bamba, hangtalan néma,
esztelen léha, veszettül béna,
elgurult - vagy annak vélt - karát.

Én tudom, hogy hány éjszakám
ment végleg gyötrőn messze a végbe,
s segített kérnem ezer új téged;
Búcsúzom én, te szép barát!